O analiza a Romaniei

Din articolul lui Daniel Ursprung citeva pasaje interesante

articol original in
http://www.nzz.ch/aktuell/international/oberflaechliche-modernisierung-1.18011658
si prezentarea sa in curentul
http://www.curentul.ro/2013/index.php/2013022583604/Actualitate/In-ochii-presei-occidentale-Felix-Voiculescu-exponentul-coruptiei-si-nepotismului-balcanic-in-Romania.html


În presa din România „raportarea informațiilor independent de vreun interes politic, este aproape imposibilă”.


„Privatizarea mass-mediei a înlocuit propaganda națională cu propaganda partizană a trusturilor de presă private. Investițiile în sectorul media sunt menite, în majoritatea lor, obținerii unei influențe mai mari asupra politicii.”

„Abstractitatea și contradicția din legislația românească dau libertatea oficialilor de a lua decizii haotice, după bunul lor plac.”

„Într-o țară cu o putere de cumpărare slabă cum este România, dar cu un sector public destul de amplu, apar oportunități pentru aparatul de stat de a vinde servicii [..]”

„în România, clasa de mijloc a fost supusă unui proces discriminare, expulzare, distrugere și emigrație. Astfel, un segment important al societății românești nu beneficiază de nici o ordine liberală.”

Liberalismul politic, această caracteristică a Europei de Sud-Est, a urmărit în primul rând emanciparea națională. Liberalizarea și democratizarea societății au trecut astfel, pe un plan secund. Influența unui capital străin a fost critică. Partidul Național Liberal din România avea la începutul secolului 20 sloganul  „By our own“ - Prin noi înșine- țara urmând să fie industrializată prin capital domestic iar statul având un rol esențial în acest proces. Aceste idei pot fi găsite atât în politica de auto-suficiență a lui Ceaușescu cât și în dezbaterile postdecembriste privind mult întârziata privatizare a economiei socialiste. Influența continuă a politicii în sectorul economic arată și faptul că diferența dintre stat și privat nu este atât de clară precum în Europa de Vest și nici nu se bucură de o atât de mare importanță. Statul și instituțiile sunt slabe, în spatele lor fiind principii și idei transparente care nu au suficientă substanță pentru a susține o construcție a instituțiilor și sistemului“

oricine vrea să așeze pe niște linii de normalitate această brumă de democrație înțeleasă într-un spirit balcanic este imediat taxat de „veteranii“ acestui sistem original al funcționării statului din România

în România, deși societatea s-a organizat în instituții și sisteme moderne, modul de funcționare din spatele acestora este cu totul diferit. Modernismul există astfel, alături de vechile practici, implementând un stil de funcționare pur românesc. Nepotismul poate fi interpretat ca un favoritism nefondat și un abuz de putere sau, ca o datorie morală de a mulțumi cuiva pentru loialitate prin poziția care îi este acordată, depinde de perspectiva fiecăruia.

interesul politicienilor [este] ca sistemul economic românesc să rămână unul retrograd, foarte închis și clientelar care să le servească intereselor personale.

Régiók Romániában

Románia jelenlegi területi felosztása és az abból adódó gondok

Romániában az utolsó területi-közigazgatási felosztás majdnem fél évszázada történt, 1968-ban. Akkor számolták fel a háromlépcsős közigazgatási rendszert (1. település/község, 2. járás/rajon, 3. tartomány), és hozták létre a kétlépcsős felosztást (település/község, illetve megye). Érdekes megjegyezni, hogy a háromlépcsős „kommunista” tartományi rendszer kísértetiesen hasonlított a K.u.k. vármegye rendszeréhez, ugyanis azok is járásokra voltak felosztva 1918-ig, amikor a közigazgatási egyesítés ürügye alatt (ami 1926-ban fejeződött be) a megyék rendszerét vezették be Erdélyben is.

A megyék 1968-as kialakítása bizonyos politikai érdekek szerint történt, és nem vették figyelembe – vagy csak nagyon kis mértékben – a meglévő gazdasági és kulturális feltételeket, kritériumokat. Ne feledjük el, hogy az 1968-as területi közigazgatási törvény életbe lépését semmilyen gazdasági vagy kulturális tényező nem váltotta ki. A megyésítés egyedüli rációja az volt, hogy eltávolítsák a politikai döntéshozatalból az akkorra már kényelmetlenné vált moszkovita beállítottságú tartományi pártvezetést, és kicseréljék a középszintű párt- és intézményvezetést egy „korszerűbb” gondolkodású újvonalas (értsd: Ceauşescu-közeli) pártvezetéssel.

A kétlépcsős közigazgatási rendszer – pontosan méretei miatt – több problémát is indukált. Bizonyos – főleg gazdasági – kritériumok miatt a megyék átlagnépessége és átlagterülete kicsinek, alacsonynak minősül, minősíthető. Ennek egyenes következménye, hogy nagyobb beruházásokat az egyedüli – közjogi státussal bíró – köztes területi közigazgatási intézményünk nem tud eszközölni. Sikeres beruházásokhoz a központi kormányhoz kell fordulnia segítségért. Ilyen értelemben a megye mint gazdasági önálló entitás nem létezik, mindig is a központi kormány nyúlványa marad(t).

A megyék átlagnépessége és átlagterülete a közszolgáltatások elérhetősége szempontjából igencsak nagy. Gondoljunk csak arra, mennyire elérhetőek bizonyos – közepes és magas szintű – közszolgáltatások. Mekkora anyagi és időbeli befektetésre van szükségük a kisvárosi és falusi környezetben élő embereknek, hogy hozzáférhessenek egy normálisnak mondható (köz)szolgáltatáshoz? Ilyenek például a lakosság-nyilvántartás bizonyos szolgáltatásai (pl. útlevél-kibocsátás), az egészségügy egyes szolgáltatásai (szakorvosi járóbeteg szolgáltatások, kórházi egészségügyi szolgáltatások), az igazságszolgáltatás bizonyos szolgáltatásai (bíróságok), és nem utolsó sorban a kulturális szolgáltatások egész sora. Ezek hiányát javarészt a falusi és kisvárosi lakosok érzik igazán, akik egyes esetekben több tíz vagy száz kilométernél is többet kell, hogy megtegyenek, hogy ezen szolgáltatásokat elérjék.

A megyék méretének kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Kárpátokon túli területeken az 1968-as közigazgatási újraformázás teljesen helyénvalónak és racionálisnak tűnt, hiszen Moldova, Havaselve, Olténia és Dobrudzsa nem rendelkezett azzal a kisvárosi hálózattal, ami Erdély sajátossága volt. Pontosan a ritka, városi jellegű településszerkezet vitte bele az akkori államvezetést egy megyei nagyságrendű újraelosztásba, ami természetesen nem igazán felelt meg Erdély sokkal sűrűbb városi hálózatának. Az 1968-as megyésítésnek volt egy, a mai napig kiható mellékhatása. A városi jellegű települések hiányát pótolandó az államvezetés mind a mai napig arra törekedett, hogy bizonyos nagyobb községeket várossá nyilvánítson, avanzsáljon. Moldvában és Olténiában rengeteg példát találni erre.

Ugyanakkor azt sem kell elfelejteni, hogy bármennyire is statikusnak tartjuk/képzeljük el a közigazgatást, annak óhatatlanul idomulnia kell a társadalmi és gazdasági változásokhoz. Ilyen értelemben, ha az 1968-as területi közigazgatási újraelosztás megfelelt az akkori – vélt vagy valós – gazdasági és társadalmi kritériumoknak, ez napjainkra anakronisztikussá vált. Egyes urbánus jellegű települések elvesztették akkori jelentőségüket, mások pedig pontosan fordítva, növelték vagy visszakapták gazdasági és társadalmi jelentőségüket, amit a kommunizmus évtizedei alatt vesztettek el.

Utoljára, bár nem utolsó sorban az erdélyi megyék kapcsán felmerül még egy gond. Sokan tudatos politikai cselekvésnek tudják be azt, hogy elsősorban a magyar és szászok lakta vidékeket a közigazgatási újraelosztásokkor rendszertelenül darabolták fel. A feltételezett tudatos cselekvést annak tulajdonítják, hogy a már kialakult – és a közéletben használt nyelv által is kihangsúlyozott – regionális tudatokat fel akarták hígítani a közigazgatási alárendeltségek gyakori változtatásával. Bár a folyamat kimutatható, erőteljesen feltételezhető, hogy a folyamat nem egy tudatos cselekvésnek tudható be, inkább annak a ténynek, hogy a regáti politikusok, szakemberek és közszolgák, akik a megyék megrajzolásával voltak megbízva, egyszerűen nem tudták felfogni, mi is az a nagyon erős regionális tudat, ami ezeket a településeket összetartja. Ó-Romániában például mindeddig nincs tudomásunk az Erdélyben kialakult és ehhez hasonlatos regionális tudatról. A Kárpátokon túli területeken a regionális tudat változásai, ha nem is gyorsan, de híven követték a közigazgatási újrafelosztást.

Régiók ???

Régiók szintjén Romániának sikerült létrehoznia egy öszvért, ami nem is ló, nem is szamár (bár ilyenkor hangzatosabbnak tűnik a „ştruţocămilă” román kifejezés). Romániában sikerült összehozni a régiókat a statisztikával oly módon, hogy azt még az EU sem érti. Az Unió Romával kapcsolatosan ehhez már hozzászokott, így hát nem kommentált. Miről is van szó?

Romániában statisztikai régiók vannak, pontosabban ennél egy kicsivel több is. 1998-ban a kormány elfogadta az ország regionalizációs tervét, amivel szerette volna, ha több uniós pénzhez jut. Az akkori kormány két legyet szeretett volna ütni egy csapásra. Regionalizációs tervéhez elővette az uniós statisztikai leírást és kritériumokat, ami alapján az európai statisztika kiközli az összehasonlító adatokat (egyes számú légy megütve). Ezeket a mesterségesen (ne feledjük: egyszerűen statisztikai elosztásról van szó) létrehozott ún. régiókat felruházta valamiféle döntéshozatali mechanizmussal (kettes számú légy megsemmisítve), de úgy, hogy az lehetően érthetetlen legyen mindenki számára, és főként központi szempontból irányítható legyen.

A román régiók NUTS „statisztikai” állapotát átváltoztatták jogi állapottá. Ehhez pedig a magánjog szolgáltatott megoldást. A statisztikai régiók magánszemélyekké váltak. Létrejöttek (és azóta is léteznek) bizonyos döntéshozó testületek, de azok határozatait a tagok (megyék) vagy betartották, vagy nem. Pontosabban: Románia régiói nem bírnak közjogi státussal, döntéseik betartása nem kötelező. Azaz: az – elsősorban pénzügyi vonatkozású – döntéseiket felül kell bírálnia – mi másnak, mint – egy központi irodának, amelynek természetesen megvan a közjogi státusa.

Summa summárum: Romániának vannak régiói, de azok mint magánszemélyek, nem rendelkeznek közjogi státussal, hatalmi jogállásuk nulla.

A gondok ebből adódnak. Bár a megyéknek megvan a gazdasági szempontból is vett döntéshozatali joguk, nincs gazdasági erejük, és ezáltal a központi kormány pártkatonáinak kényétől-kedvétől függnek; és hogy ne felejtsük el miről is van szó, a régióknak lenne gazdasági tartalékaik, de nincs döntéshozatali joguk.

Szép! A közeljövőben ezt kellene újraszervezni. A kérdés: hogyan?

Megoldások Románia regionalizációs kérdéseire

A szakirodalomban több megoldási lehetőség is körvonalazódik a területi-közigazgatási rendszer létrehozására, kialakítására, azt viszont el kell mondanunk, hogy mindegyikük alkalmazása a politikai döntéshozataltól, annak mikéntjétől függ.

Kelet-Közép-Európában az utóbbi száz évben a területi-közigazgatási rendszert központi döntések alapján hozták létre, nagyrészt politikai és gyakrabban személyi kritériumok alapján. Mindig valami államrezont követtek: nagyobb kormányzati átláthatóság, könnyebb ellenőrzés, ellenállás felszámolása stb.

A huszadik század második felében kezdett elterjedni a kormányzati fejekben az a gondolat, hogy jobb lenne, ha a döntéshozatalba befogadnák a közigazgatás alsóbb szintű választott elemeit, egy nagyobb társadalmi elfogadottság érdekében.

Európa északinak mondott államaiban, a múlt század ötvenes, hatvanas és hetvenes éveiben bevezetett közigazgatási reformok nem csak a gazdaságilag életképesebb és hatékonyabb felosztást tűzték ki célul, hanem a nagyobb társadalmi elfogadottságot is. A központi kormányzatok egy kritériumrendszer felállítását követően a helyi és területi közösségekre bízták, hogy kivel és milyen mértékben szeretnének létrehozni közigazgatási egységeket, legyenek azok községek vagy megyék.

A kísérlet sikerült, a települések szabadon döntöttek a (közigazgatási) társulásról, és kizárólag abban az esetben játszotta el a központi kormány a döntőbíró szerepét mindenki (meg)elégedettségére, ha a társulások nem tudtak dűlőre jutni. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a társadalmi elfogadottság és szabad társulás módszere sikeresen alkalmazható, ha a központi kormányzat egyetért azzal, hogy feladata létrehozni és megfogalmazni a népben (nemzetben, országban, államban – kinek-kinek kedve szerint) megfogalmazódott érdekek legkisebb közös nevezőjét.

Kérdés az, hogy itt és most Romániában ez lehetséges-e? Sajnos, egyetlen vezető politikus fejében sem fordul meg ez a lehetőség. Még a kisebbséginek mondott politikusokéban sem (legalábbis ezt még nem hozták nyilvánosságra). Minden „valamire való” politikus kizárólag arra törekedett, hogy kezébe kaparintsa azokat a ceruzákat, amelyekkel megrajzolják Románia majdani régióit. A miért?-re adandó választ az olvasóra bízom ...

Ez egy „eredeti demokrácia”!

Ha tisztázódott ennek a módszernek az alkalmazási lehetősége kies hazánkban, vegyük szemügyre a tudományosabbnak nevezet módszer lehetőségeit.

A szakirodalom abból a feltételezésből indul ki, hogy minden településnek van egy vonzáskörzete, és annak megfelelően rendelkezik (vagy sem) kisebb vagy nagyobb fejlesztési lehetőségekkel; ugyanakkor a vonzáskörzet megadja az illető település rangját is egy virtuális hierarchiában. Olvashatunk a vonzáskörzetek meghatározásának kritériumrendszeréről is, amiben nem csak gazdasági mutatók kapnak helyet, hanem ez demográfiai, társadalmi és kulturális kritériumok tömkelegét tartalmazza. A matematikai módszerek sajátsága, hogy nem igazán lehet azokat átverni, és az eredmények nem igazán tetszenek egyik-másik vezető politikusnak.

Bár a módszer alapján minden kétséget kizáróan kirajzolódnak nem csak a kisebb régiók határai egy-egy település körül, hanem a nagyobbakéi is (lásd: http://www.riscograma.ro/7375/falimentul-previzibil-al-regiunilor-de-dezvoltare térképeit), az eredményeket minden oldalról támadják.

Erdélyi viszonylatban a módszer egy igencsak nagy dilemmát hordoz magában: ha a régiókat elsősorban kulturális (tudatosan kerülöm a nemzetiségi és nyelvi jelzőket) kritériumok szerint rajzolják meg, akkor azok nagy valószínűséggel gazdasági deficitet fognak produkálni. Ha meg gazdasági szempontokat vesszük figyelembe, akkor a kulturális kritériumokat kell nagymértékben figyelmen kívül hagynunk.

A kormány(zat)nak kell döntenie arról, melyik kritérium lesz az elsődleges, hátrább szorítva a többit. Nehéz feladat, hiszen bármelyik megoldás is lesz a nyerő, utólagos rendelkezésekkel kell ellensúlyozni az előző döntést. Ha gazdasági szempontok szerint döntenek, akkor kulturális (nemzetiségi) jellegű döntésekkel kell „javítani” a helyzeten, ha meg kulturális szempontok szerint döntenek, akkor gazdasági döntéseket kell hozni a helyzet orvoslására.

Dilemma a javából: szavazunk vagy rajzolunk?

Nyírő Csíksomlyón

Ebben az évben Pünkösd hete két tanulságot hozott:

1. A csíksomlyói búcsú már nem a régi. Az már (rég) nem régiós jellegű vallási jellegű megemlékezés hanem pánmagyar elpolitizált tömegrendezvény. Már nem a csíkiak katolicizmusáról szól, hitük megvédéséről. Az már az összmagyar összetartozásról szól. Jönnek már mindenünnen-mindenki, Argentinából és Ausztráliából is, vallási felekezettől függetlenül, egy a közös bennük: magyarok. Kemény jobboldali fennhangokkal, ami már gyakran súrolja a fasisztoid jelzőt. Ez a rendezvény már rég nem a megbocsájtásról szól, a (katolikus) hit fontosságáról és a krisztusi értékrend vállalásáról. Nem a közösségről szól és annak (megtartó) erejéről hanem pontosan a kirkesztésről, mindenki jöhet aki magyar, a többi ki van zárva. Ez nem már nem katolikus ünnep hanem pánmagyar tömegrendezvény, amire a politikum szépen lassan rátelepedett. Olyannyira, hogy ha nem voltál a somlyói búcsún, legalább egyszer, akkor már nem is vagy igazi magyar.

2. Nyírő újratemetéséről csak annyit: hát már van kampánytemetés is, diplomáciai feszültséggel. Erről két megjegyzés: 1. Sokan próbálják bizonyítani, hogy ez nem kampánytemetés és Nyírő remek irodalmi munkásságát hangsúlyozzák. Kérdem én: azok a politikusok akik ezt csinálják eddig miért nem jöttek rá hogy Nyírő milyen kiváló író? Miért pont most a somlyói búcsú előestéjén találták ki, ami annál is fontosabb mert önkormányzati választások kampányában szorong az egész ország, és természetesen a Székelyföld is. 2. Hála Istennek a nagyobbik rommagyar politikai pártnak nem jutott eszébe ez a húzás, illetve ha eszébe is jutott nem volt hozzá kellő anyagi fedezete, hogy egy megszervezze. Mert ha Markóéknak is eszükbe jutott volna és lett is volna anyagi fedezetük erre, Nyírőt eltemették volna Udvarhelyen és a diplomáciai cirkusz is nagyobb lett volna.

UI. Azt a házat amelyikben Avram Iancu élt Vásárhelyen – pontosabban azon a telken lévő házban – hétfõn hajnalban, ismeretlen tettesek felgyújtották. Véletlen egybeesés lenne?

Két kakas egy szemétdombon

Többen felhívtak, üzentek, hogy vegyem le az állapotfrissítésem a FB-ről mert nagyon sok ember lelkébe gázolók ezáltal. És legfőképpen mert nincs igazam. Alább az érveim, miért is van igazam.

Az állapotfrissités szövege: Csíkszeredában a Tűzoltó-parancsnokság a szovjet hősök emlékművére visszahelyezett egy (nem az eredeti) vörös csillagot. Erre mit lát Ráduly Róbert és a csíki RMDSZ: a Ponta kormány magyarellenességének újabb megnyilvánulását. 

Elemezzük hidegen a helyzetet! Van egy hegyivadász tábornok aki kiadja a parancsot a tűzoltósság (! - elvégre õ a garnizon parancsnoka) néhány emberének, hogy helyezzék vissza a vörös csillagot a szovjet katonák emlékművére. A tűzoltók ezt meg is teszik. A polgármester pedig felszólítja a tűzoltókat vegyék le. Meg is teszik. Erre fel a végkövetkeztetés, hogy a Ponta kormány el akarja nyomni a székelyeket.

Komment: tiszta paranoia! (paranoia = túlhajtott gyanakvásossággal és azzal a folyamatos tendenciával jellemezhető, hogy az egyén a környezetében lévő személyek cselekedeteit és szándékait, folyamatosan rosszindulatúnak, fenyegetőnek és ármányosnak véli/értékeli).

Olvasatomban van két kakas a szemétdombon, akik azt próbálják bizonyítani melyikük a nagyobb kakas. Legénykednek. Kinek van nagyobb hatalma? Egyszerűen hatalmi harc! Az egyik háta mögött érzi az új kormányt és annak embereit, a másik elveszetnek érzi eddigi politikai és hatalmi támogatottságát. Próbálja „kibekkelni” a ráhatásokat. Ha kicseréljük az RMDSZ-t mondjuk a PDL-re, az eredmény ugyanaz. Mindenki betart mindenkinek, politikai és hatalmi alapon. S nem csak Csíkszeredában!

A gond az hogy itt Székelyföldön, minden közéleti kérdést megpróbálunk etnikai viszonyok függvényében tárgyalni. Vagyis minden egyes közéleti kérdést csakis így közelítünk meg, hogy egyfelől vannak románok (erdmagyar nyelvterületen szigorúan "oláh"), akik elnyomnak és másfelől vannak a magyarok (HarCov-ban használatos román nyelven "bozgor"), akiket mindig is elnyomtak, és a helyzet nem fog változni. És erre rengeteg történelmi okot és érvet találunk. Arra nem gondol senki, hogy ez visszafele is igaz.

Miért kell a múltban élnünk? Miért nem lehet az ilyen és az ehhez hasonló helyzeteket tisztázni? Miért kell minden egyes intézmény-közötti érdek ellentétet kivinni a politikai és közéleti szférába és ebből etnikum közötti viszályt „fabrikálni”?

Mert ezt hozza a hagyomány, a jelleg! Az igaz, nem csak a magyaroké!

Democratie vs. economie

Stire:
Curtea Constituţională a amânat pentru 25 ianuarie dezbaterea privind sesizarea de neconstituţionalitate a Legii referitoare la comasarea alegerilor pentru autorităţile administraţiei publice locale cu cele parlamentare. Decizia de amânare a fost luată pentru aflarea impactului financiar asupra Guvernului.

Cometariu:
Democraţia nu însemnă economie!
Respecţi un drept dacă ai bani, nu-l respecţi dacă nu-i ai? Să dau citire unui judecător la Curtea Supremă de Justiţie a SUA: “când fondatorii acestui stat au pus bazele guvernării democratice, s-au gândit la drepturi şi libertăţi şi nu la eficienţa managerială. Drepturile nu pot fi confundate cu spiritul intreprinzător şi eficienţa în cheltuiala banilor!”

Miért? De ce?

Miért lehet és kell tiltakoznunk:
1. A választások egybemosása ellen, amivel durván megsértették a demokratikus alapelveket.
2. Az általánossá vált korrupció ellen (beleértve az egészségügyi rendszert is)
3. A közoktatás krónikussá vált alulfinanszírozása ellen!
4. A politikusok általánossá vált visszaélései ellen!
5. A szeméthegyek ellen amik mindjárt beborítanak!
6. A politikum arroganciája és nemtörődömsége ellen!
7. Az épített nemzeti örökségünk lerombolása ellen, hogy azok ne kerüljenek az ingatlan-spekulánsok kezébe
8. 8. Az emberi és polgárjogok betartása mellet, beleértve a hátrányos helyzetű és kissebségekhez tartozó egyének jogait is!
9. A fegyveres testületek jogtipró gyakorlata ellen!
10. A kaotikusan változó jogszabály-rendszer ellen!
11. Választott képviselőink önkényes hatalomgyakorlása ellen!
12. Az egyre növekvő elszegényedés ellen !

De ce putem şi trebuie să protestăm:
1. Împotriva comasării alegerilor, un abuz la adresa principiilor democratice
2. Împotriva corupţiei generalizate (inclusiv în sistemul sanitar)
3. Împotriva subfinanţării cronice a educaţiei!
4. Împotriva abuzurilor politicienilor!
5. Împotriva munţilor de gunoaie, care aproape că ne acoperă!
6. Împotriva aroganţei şi dispreţului clasei politice
7. Împotriva distrugerii patrimoniului arhitectural naţional, clădirile să nu cadă în mâna speculaţilor imobiliari.
8. Pentru respectarea drepturilor şi libertăţilor cetăţeneşti, inclusiv a persoanelor defavorizate şi a minorităţilor!
9. Împotriva abuzurilor forţelor de ordine!
10. Împotriva legislaţiei haotice şi schimbătoare
11. Împotriva comportamentului abuziv al aleşilor
12. Împotriva sărăciei generalizate!

Aberráltak kíméljenek!

lásd Bíró Blanka cikkét a Krónikában

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=57880

A szent individualizmus jegyében azt hangoztatják egyesek, hogy öltözködésük és viselkedésük csakis saját önazonosságuk kinyilatkoztatása, senkinek semmi köze, hogy hogyan öltözködnek és viselkednek. Ugyanakkor a szent kollektivizmus jegyében több embertől is számon kérik hogyan viselkedik és öltözködik.

Teszik ezt a művészeti líceumban történtek kapcsán. Pontosabban a diáklányok öltözködésében és viselkedésében semmi kivetnivalót nem találnak, annál többet a tanár viselkedésében.

Ne essen félreértésbe senki: nem védem a tanárt! – tévedett / hibázott és bűnhődni fog érte. De felvetődik a kérdés a diáklányok öltözködése és viselkedése teljesen normális volt?

Fogalmazzak másként: a diáklányok viselkedését az individualizmus értékei alapján ítéljük meg, a tanárét pedig a kollektivizmus értékei alapján. Pontosabban a két mérce alkalmazásával állunk szembe ugyanannak a történetnek az értékelése kapcsán.

Vannak olyanok akiknek szent joguk, hogy úgy nyilvánuljanak meg ahogy akarnak, kedvük tartja, másoknak pedig kötelezően úgy kell megnyilvánulniuk ahogy azt a környezetük meghatározz(hatj)a.

Nem tagadom, mindenkinek van egy közösségi / társadalmi státusa és szerepe, de az egyiktől számonkérni ezt és a másiktól meg nem, egy kicsit meredeknek találom.

Vagyis vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek.

Orwell megállapítása most is igaz. Legalábbis néhányunk esetében.

Végeredményben: a tanár viselkedjen tanárkét (amit nem tett) és a diák viselkedjen diákként (amit nem tett). Azért jutottunk oda ahová nem kellet volna!