A választásokról, a politikáról és a demokráciáról

Aki nem vette volna észre, közlöm: kampány van. November 30-án szavazás is. Parlamenti, országgyűlési – kinek hogyan tetszik.
Szakmám szerint politológus vagyok, ezért is – de nem kizárólag - el szoktam olvasni a regionális napi sajtót. Ha a bukaresti nagypolitikában akarok eligazodni akkor a román napilapokat is elolvasom, bár ez ritkábban történik meg. Vidéki lettem. Jobban foglalkoztat szűkebb pátriánk közélete, annak történései mint a „nagypolitika”. Túl messzi van Bukarest, földrajzilag is és mentálisan is. Számomra átláthatatlan, legalább itt a régióban tudjak gondolkodni, megérteni dolgokat.
Nos, olvasom a napi sajtót és elszörnyülködtem. Elszörnyülködtem azon, hogy mi mindent csinálnak és nem csinálnak a magyar regionális politikusaink. Mindenért ők a felelősek!!! Az ipari létesítmények hiányáért, az ipari környezetszennyezésért, az alacsony bérekért, az igazgatók nagy bérért, a gazdasági válságért, a gazdasági fejlődés okozta társadalmi rendellenességekért, a politikai instabilitásért, a konok kormányzásért, a pocsék oktatásért, a turisták elmaradásáért, a panziók szerény felszereltségéért, a gázárak nagyságáért stb., stb.
Szépen állunk. Teljes letargia és apátia. Minden az ő kezükben van. Nem lehet csinálni semmit ez ellen, ez egy (politikai) maffia.
Ekkor fogalmazódott bennem meg a kérdés: vajon? Nem lehet, hogy pontosan belesétáltunk a demokrácia csapdájába? Nem-e azzal állunk szembe amit többen is megfogalmaztak: a demokrácia a leghatékonyatlanabb kormányzási rendszer, de gyakorlati szempontok szerint a legkorrektebb? Magyarra lefordítva: egyenlőség van de a fejlődés nem biztosított, azt ki kell „kényszeríteni” a demokráciából.
A demokrácia nem szereti a szakértőket, mindig is az opportunistákat kedvelte. A demokráciában a nagyhangú, mindenhez értő, okoskodó ember a „nyerő”. Ő tudja megfogni a szavazókat, szavazatokat. Ő az aki erkölcsös, nagy tudású, csak mások érdekeit szem előtt tartó ember, önfeláldozó. Igazi félisten, aki mindenhez ért.
A kérdésem: láttak már ilyent? Én nem. Logikusan gondolkodva mekkora az esélyünk arra, hogy környezetünkben egy ilyen ember létezzen? Gondolom, majd nulla.
Ha ez így van akkor miért akkora elvárás velük szemben. Nem-e saját álmaink csapdájába estünk bele? Nem-e álmaink vezérelnek a választásokban? És egyre kevésbé a józan ész? Miért hiszünk az álmokban? Miért nem szállunk alá a földre és próbálunk józan ésszel gondolkodni? Miért nem választunk olyan embereket akik nem csak ígérni tudnak hanem már tettek is a közösségért? Már bizonyították rátermettségüket, tudásukat és korrektségüket?
Ez lenne a racionális választás!
Az más kérdés, hogy a jelöltlistákon miért nincs ilyen ember.

A dolgok helyzete

Többen is jelezték, hogy a dolgok az elbocsátott egyetemi tanárokkal kapcsolatosan nem éppen úgy állnak ahogy azokat leírtam az előző bejegyzésben. Ezzel kapcsolatosan szeretnék egy – két megjegyzést tenni. A visszajelzések kapcsán viszont megfogalmazódott bennem néhány tipikusan nem pozitív gondolat. Remélem le is tudom írni. Előzetesben csak annyit, hogy a blogos bejegyzés nem konkrét dolgokról akart szólni, hanem egy általános társadalmi folyamatról: a kontraszelekcióról és az autoritér gondolkodásmód visszalopakodásáról a közintézményekbe!