lásd Bíró Blanka cikkét a Krónikában
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=57880
A szent individualizmus jegyében azt hangoztatják egyesek, hogy öltözködésük és viselkedésük csakis saját önazonosságuk kinyilatkoztatása, senkinek semmi köze, hogy hogyan öltözködnek és viselkednek. Ugyanakkor a szent kollektivizmus jegyében több embertől is számon kérik hogyan viselkedik és öltözködik.
Teszik ezt a művészeti líceumban történtek kapcsán. Pontosabban a diáklányok öltözködésében és viselkedésében semmi kivetnivalót nem találnak, annál többet a tanár viselkedésében.
Ne essen félreértésbe senki: nem védem a tanárt! – tévedett / hibázott és bűnhődni fog érte. De felvetődik a kérdés a diáklányok öltözködése és viselkedése teljesen normális volt?
Fogalmazzak másként: a diáklányok viselkedését az individualizmus értékei alapján ítéljük meg, a tanárét pedig a kollektivizmus értékei alapján. Pontosabban a két mérce alkalmazásával állunk szembe ugyanannak a történetnek az értékelése kapcsán.
Vannak olyanok akiknek szent joguk, hogy úgy nyilvánuljanak meg ahogy akarnak, kedvük tartja, másoknak pedig kötelezően úgy kell megnyilvánulniuk ahogy azt a környezetük meghatározz(hatj)a.
Nem tagadom, mindenkinek van egy közösségi / társadalmi státusa és szerepe, de az egyiktől számonkérni ezt és a másiktól meg nem, egy kicsit meredeknek találom.
Vagyis vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek.
Orwell megállapítása most is igaz. Legalábbis néhányunk esetében.
Végeredményben: a tanár viselkedjen tanárkét (amit nem tett) és a diák viselkedjen diákként (amit nem tett). Azért jutottunk oda ahová nem kellet volna!
