Aki nem vette volna észre, közlöm: kampány van. November 30-án szavazás is. Parlamenti, országgyűlési – kinek hogyan tetszik.
Szakmám szerint politológus vagyok, ezért is – de nem kizárólag - el szoktam olvasni a regionális napi sajtót. Ha a bukaresti nagypolitikában akarok eligazodni akkor a román napilapokat is elolvasom, bár ez ritkábban történik meg. Vidéki lettem. Jobban foglalkoztat szűkebb pátriánk közélete, annak történései mint a „nagypolitika”. Túl messzi van Bukarest, földrajzilag is és mentálisan is. Számomra átláthatatlan, legalább itt a régióban tudjak gondolkodni, megérteni dolgokat.
Nos, olvasom a napi sajtót és elszörnyülködtem. Elszörnyülködtem azon, hogy mi mindent csinálnak és nem csinálnak a magyar regionális politikusaink. Mindenért ők a felelősek!!! Az ipari létesítmények hiányáért, az ipari környezetszennyezésért, az alacsony bérekért, az igazgatók nagy bérért, a gazdasági válságért, a gazdasági fejlődés okozta társadalmi rendellenességekért, a politikai instabilitásért, a konok kormányzásért, a pocsék oktatásért, a turisták elmaradásáért, a panziók szerény felszereltségéért, a gázárak nagyságáért stb., stb.
Szépen állunk. Teljes letargia és apátia. Minden az ő kezükben van. Nem lehet csinálni semmit ez ellen, ez egy (politikai) maffia.
Ekkor fogalmazódott bennem meg a kérdés: vajon? Nem lehet, hogy pontosan belesétáltunk a demokrácia csapdájába? Nem-e azzal állunk szembe amit többen is megfogalmaztak: a demokrácia a leghatékonyatlanabb kormányzási rendszer, de gyakorlati szempontok szerint a legkorrektebb? Magyarra lefordítva: egyenlőség van de a fejlődés nem biztosított, azt ki kell „kényszeríteni” a demokráciából.
A demokrácia nem szereti a szakértőket, mindig is az opportunistákat kedvelte. A demokráciában a nagyhangú, mindenhez értő, okoskodó ember a „nyerő”. Ő tudja megfogni a szavazókat, szavazatokat. Ő az aki erkölcsös, nagy tudású, csak mások érdekeit szem előtt tartó ember, önfeláldozó. Igazi félisten, aki mindenhez ért.
A kérdésem: láttak már ilyent? Én nem. Logikusan gondolkodva mekkora az esélyünk arra, hogy környezetünkben egy ilyen ember létezzen? Gondolom, majd nulla.
Ha ez így van akkor miért akkora elvárás velük szemben. Nem-e saját álmaink csapdájába estünk bele? Nem-e álmaink vezérelnek a választásokban? És egyre kevésbé a józan ész? Miért hiszünk az álmokban? Miért nem szállunk alá a földre és próbálunk józan ésszel gondolkodni? Miért nem választunk olyan embereket akik nem csak ígérni tudnak hanem már tettek is a közösségért? Már bizonyították rátermettségüket, tudásukat és korrektségüket?
Ez lenne a racionális választás!
Az más kérdés, hogy a jelöltlistákon miért nincs ilyen ember.
2008. 11. 13.
A dolgok helyzete
Többen is jelezték, hogy a dolgok az elbocsátott egyetemi tanárokkal kapcsolatosan nem éppen úgy állnak ahogy azokat leírtam az előző bejegyzésben. Ezzel kapcsolatosan szeretnék egy – két megjegyzést tenni. A visszajelzések kapcsán viszont megfogalmazódott bennem néhány tipikusan nem pozitív gondolat. Remélem le is tudom írni. Előzetesben csak annyit, hogy a blogos bejegyzés nem konkrét dolgokról akart szólni, hanem egy általános társadalmi folyamatról: a kontraszelekcióról és az autoritér gondolkodásmód visszalopakodásáról a közintézményekbe!
2008. 10. 29.
Az elbocsátott egyetemi tanárokról
Aki nem tudná a nyár elején a BBTE vezetősége minden előzetes értesítés nélkül felbontotta munkaszerződését jó néhány kolozsvári egyetemi tanárnak. Köztük van a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék több tanára is: Péntek János, Cs. Gyímesi Éva, Szilágyi N. Sándor. Motivációja a BBTE-nek az volt, hogy az illető tanárok elérték a nyugdíjkorhatárt és menniük kell.
Jogos, mondaná egy kívülálló. „Belülállóként” más véleményem van.
A „személyi” megközelítés: mitől leszünk naggyá?
Három olyan emberről van szó akik az elmúlt 20 esztendőben (és nem csak) mást nem tettek mint végezték dolgukat egyetemi tanárként, gondolkodóként és közéleti személyiségként. Így válhattak az erdélyi magyar tudományosság XXI. századi alappilléreivé. Így lettek ők a NAGY ÖREGEK. Ifjú egyetemi hallgatóként nem értettem egyet velük. Nem is érthettem, hisz más generációhoz és más gondolkodási (divatos szóval) pattern-hez tartozom. De tudásukat, munkájukat és közösség-összetartó erejüket becsültem, becsülöm most is. Munkájuk és hozzáállásuk nélkül sokan nem biztos, hogy magyarként, oktatóként és kutatóként itt állnának ahol állnak. Beleértve engem is. Tanulni lehetett tőlük, és tanulni lehet most is.
Ezért nem értem, hogy miért kellett gyorsan és ukmukfukk távozniuk az egyetemről. Pontosabban tudom, hogy miért de ez még nem gátol meg abban, hogy feltegyem számomra (számunkra) teljesen jogos kérdést.
A „szervezeti” megközelítés: a modern humánerőforrás-menedzsment csapdái és a kontraszelekció.
Három doktorátusvezető egyetemi tanár távozott a BBTE-ről, anélkül, hogy az oktatói utánpótlás – ezen az oktatási szinten – megvalósult volna. Kik azok akik továbbviszik ennek a három embernek a munkásságát, nimbuszát, ami akarva – akaratlanul, kivetítődik arra a karra is ahol tanítottak több évtizeden keresztül? Kik lesznek azok az emberek, akik ezen a szinten folytatni tudják a munkát? Jogos tehát a kérdés: hogyan tovább? Az egyetem vezetőségének lehetősége volt (van), hogy ezt a három oktatót továbbra is megtartsa mint konzulens tanár. De nem tette! Miért? Nem-e pontosan az az emberi tartás, szakértelem és nimbusz okozta vesztüket, ami naggyá tette őket?
Az egész romániai társadalomra jellemzően, sajnos kezdjük újratermelni a totalitárius rezsim majd minden szabályát. Ez nem csak a politikai élet által befolyásolt intézményekre jellemző (minisztériumok, országos ügynökségek), hanem egyre több közintézményre is. A politikai rulett által kinevezett megválasztott kiskirályok irányítása alatt, a közszférában egyre kisseb hangsúlyt kap a szakértelem és az emberség, és egyre nagyobb teret hódít meg a magánérdek és a talpnyalás. Sajna, ha mostanság nem értesz egyet a vezetővel, vezetőséggel menned kell. És kik azok akinek menniük kell? Azok akik emberségesek, szaktudásuk és -tekintélyük van, hisz pont ezek azok a személyek akik veszélyeztetik a vezetőség hatalmát, szervezeti tekintélyét.
Tanulságként legyen két Murphy-törvény:
A szervezeti hatalmat mindenáron meg kell tartani!
A szervezetben ugyanúgy mint a szuper-inkompetenst, a szuper-kompetenst is kirúgják!
UI. Támogatom mindazon kezdeményezéseket amelyek volt egyetemi tanáraink, köztiszteletű nagyjaink visszajutását, visszajuttatását tűzi ki célul a romániai magyar felsőfokú oktatásba és kutatási életbe!
Jogos, mondaná egy kívülálló. „Belülállóként” más véleményem van.
A „személyi” megközelítés: mitől leszünk naggyá?
Három olyan emberről van szó akik az elmúlt 20 esztendőben (és nem csak) mást nem tettek mint végezték dolgukat egyetemi tanárként, gondolkodóként és közéleti személyiségként. Így válhattak az erdélyi magyar tudományosság XXI. századi alappilléreivé. Így lettek ők a NAGY ÖREGEK. Ifjú egyetemi hallgatóként nem értettem egyet velük. Nem is érthettem, hisz más generációhoz és más gondolkodási (divatos szóval) pattern-hez tartozom. De tudásukat, munkájukat és közösség-összetartó erejüket becsültem, becsülöm most is. Munkájuk és hozzáállásuk nélkül sokan nem biztos, hogy magyarként, oktatóként és kutatóként itt állnának ahol állnak. Beleértve engem is. Tanulni lehetett tőlük, és tanulni lehet most is.
Ezért nem értem, hogy miért kellett gyorsan és ukmukfukk távozniuk az egyetemről. Pontosabban tudom, hogy miért de ez még nem gátol meg abban, hogy feltegyem számomra (számunkra) teljesen jogos kérdést.
A „szervezeti” megközelítés: a modern humánerőforrás-menedzsment csapdái és a kontraszelekció.
Három doktorátusvezető egyetemi tanár távozott a BBTE-ről, anélkül, hogy az oktatói utánpótlás – ezen az oktatási szinten – megvalósult volna. Kik azok akik továbbviszik ennek a három embernek a munkásságát, nimbuszát, ami akarva – akaratlanul, kivetítődik arra a karra is ahol tanítottak több évtizeden keresztül? Kik lesznek azok az emberek, akik ezen a szinten folytatni tudják a munkát? Jogos tehát a kérdés: hogyan tovább? Az egyetem vezetőségének lehetősége volt (van), hogy ezt a három oktatót továbbra is megtartsa mint konzulens tanár. De nem tette! Miért? Nem-e pontosan az az emberi tartás, szakértelem és nimbusz okozta vesztüket, ami naggyá tette őket?
Az egész romániai társadalomra jellemzően, sajnos kezdjük újratermelni a totalitárius rezsim majd minden szabályát. Ez nem csak a politikai élet által befolyásolt intézményekre jellemző (minisztériumok, országos ügynökségek), hanem egyre több közintézményre is. A politikai rulett által kinevezett megválasztott kiskirályok irányítása alatt, a közszférában egyre kisseb hangsúlyt kap a szakértelem és az emberség, és egyre nagyobb teret hódít meg a magánérdek és a talpnyalás. Sajna, ha mostanság nem értesz egyet a vezetővel, vezetőséggel menned kell. És kik azok akinek menniük kell? Azok akik emberségesek, szaktudásuk és -tekintélyük van, hisz pont ezek azok a személyek akik veszélyeztetik a vezetőség hatalmát, szervezeti tekintélyét.
Tanulságként legyen két Murphy-törvény:
A szervezeti hatalmat mindenáron meg kell tartani!
A szervezetben ugyanúgy mint a szuper-inkompetenst, a szuper-kompetenst is kirúgják!
UI. Támogatom mindazon kezdeményezéseket amelyek volt egyetemi tanáraink, köztiszteletű nagyjaink visszajutását, visszajuttatását tűzi ki célul a romániai magyar felsőfokú oktatásba és kutatási életbe!
2008. 10. 07.
Humánerőforrás-menedzsment … haladóknak
Az elmúlt évtizedben, amikor is Kelet-közép Európa „felfedezte” a humánerőforrás-menedzsmentet és „új szelek” kezdtek fújdogálni a közintézmények háza táján, demokratikusabb lett a munkavállalók alkalmazása és főleg az elbocsátása. Azt alkalmaztak akit akartak és azt rúgtak ki akit akartak (és ez most is így van). Ha netalán valamilyen hasonlóság lenne a ’89 előtti káderosztály praktikái és a humánerőforrás-menedzsment igazgatóság által alkalmazott szabályzat-szerűség között, az csak a véletlen műve lehet.
Egy nagy közintézmény humánerőforrás-menedzsmentjét nem lehet csak úgy ukmukfukk levezényelni. Szabályok kellenek hozzá, de tévedés ne essék nem azért, hogy demokratikus legyen, hanem hogy átláthatóvá váljék. Hogyan lehet ezt megtenni?
Előveszed az alkalmazásokra és elbocsátásokra vonatkozó jogszabályok gyűjteményét (elvégre Romániában csakis egy jogszabály nem vonatkozhat egyetlen egy folyamatra) és alkalmazod azokat. Meghatározod a jogszabály által előírt kritériumrendszert ami szerint alkalmazni illetve elbocsátani lehet valakit. Ezt feltunningolod egy olyan szintre amit – ha lehet – senki se tudjon elérni, hisz a törvény erre feljogosít, ugyanis a minimumot határozza meg nem a maximumot. Ezt figyelembe véve – elvileg – alkalmazáskor mindenkit el kell utasítanod. De a szabályzatban hagysz egy kiskaput. Pontosabban beírod a belső rendszabályba azt, hogy ha nem kapsz a munkaerőpiacon olyan személy aki az általad feltunningolt kritériumrendszernek nem tesz eleget akkor intézményvezetőként, belső határozattal, le tudod engedni a mércét a jogszabályok által meghatározott szintre. De csak azokban az esetekben amit intézményvezetőként jónak látsz.
Vegyünk egy hipotetikus estet. X és Y vizsgáznak egy közepesen megfizetett állásra. Ha X jól tud angolul akkor ez a kritérium feljogosít arra, hogy eltekints az általad felállított szabályokra és úgy határozz, hogy az intézménynek pont erre az angolul tudó munkavállalóra van szükséged. De, ha netalán Y-nak 6 hónappal több régisége van a rendszerben akkor úgy is határozhatsz, hogy pont egy nagyobb „tapasztalattal” rendelkező munkavállalóra van szükséged. Vagyis intézményvezetőként te döntöd el kit alkalmazol és kit nem. Mi több, ez szabályszerű és átlátható.
Ha úgy érzed hogy nem méltányos akkor írj haza, ugyanis a rendszer megtámadhatatlan. És a méltányosság elve csakis a mesékben érvényesül. (To be continued.)
U.I. Hipotetikus eset. Ha a leírtak valamilyen szinten is hasonlítanak egy esetre, az csakis a véletlen műve lehet!
Az elmúlt évtizedben, amikor is Kelet-közép Európa „felfedezte” a humánerőforrás-menedzsmentet és „új szelek” kezdtek fújdogálni a közintézmények háza táján, demokratikusabb lett a munkavállalók alkalmazása és főleg az elbocsátása. Azt alkalmaztak akit akartak és azt rúgtak ki akit akartak (és ez most is így van). Ha netalán valamilyen hasonlóság lenne a ’89 előtti káderosztály praktikái és a humánerőforrás-menedzsment igazgatóság által alkalmazott szabályzat-szerűség között, az csak a véletlen műve lehet.
Egy nagy közintézmény humánerőforrás-menedzsmentjét nem lehet csak úgy ukmukfukk levezényelni. Szabályok kellenek hozzá, de tévedés ne essék nem azért, hogy demokratikus legyen, hanem hogy átláthatóvá váljék. Hogyan lehet ezt megtenni?
Előveszed az alkalmazásokra és elbocsátásokra vonatkozó jogszabályok gyűjteményét (elvégre Romániában csakis egy jogszabály nem vonatkozhat egyetlen egy folyamatra) és alkalmazod azokat. Meghatározod a jogszabály által előírt kritériumrendszert ami szerint alkalmazni illetve elbocsátani lehet valakit. Ezt feltunningolod egy olyan szintre amit – ha lehet – senki se tudjon elérni, hisz a törvény erre feljogosít, ugyanis a minimumot határozza meg nem a maximumot. Ezt figyelembe véve – elvileg – alkalmazáskor mindenkit el kell utasítanod. De a szabályzatban hagysz egy kiskaput. Pontosabban beírod a belső rendszabályba azt, hogy ha nem kapsz a munkaerőpiacon olyan személy aki az általad feltunningolt kritériumrendszernek nem tesz eleget akkor intézményvezetőként, belső határozattal, le tudod engedni a mércét a jogszabályok által meghatározott szintre. De csak azokban az esetekben amit intézményvezetőként jónak látsz.
Vegyünk egy hipotetikus estet. X és Y vizsgáznak egy közepesen megfizetett állásra. Ha X jól tud angolul akkor ez a kritérium feljogosít arra, hogy eltekints az általad felállított szabályokra és úgy határozz, hogy az intézménynek pont erre az angolul tudó munkavállalóra van szükséged. De, ha netalán Y-nak 6 hónappal több régisége van a rendszerben akkor úgy is határozhatsz, hogy pont egy nagyobb „tapasztalattal” rendelkező munkavállalóra van szükséged. Vagyis intézményvezetőként te döntöd el kit alkalmazol és kit nem. Mi több, ez szabályszerű és átlátható.
Ha úgy érzed hogy nem méltányos akkor írj haza, ugyanis a rendszer megtámadhatatlan. És a méltányosság elve csakis a mesékben érvényesül. (To be continued.)
U.I. Hipotetikus eset. Ha a leírtak valamilyen szinten is hasonlítanak egy esetre, az csakis a véletlen műve lehet!
2008. 10. 02.
Néhány megjegyzés egy felületesen megírt, rosszindulatú cikkre
Fekete Réka tollából származó keddi cikk néhány kijelentését, megjegyzését pontosítanám
1. A Közigazgatási Tanszék tanévnyitója, igen, 15 perces késéssel kezdődött, de azt illene tudni egy egyetemet végzett személynek, hogy a 15 perces (egyetemi negyedóra) késlekedés majdnem kötelező érvénnyel bír, pontosan azért hogy a késésben lévők is be tudjanak érni az előadásra, előadásokra!
2. A tanévnyitóra a helyi előjárok is meg voltak híva, de azok más elfoglaltságukra hivatkozva még idejében visszamondták a meghívást. Ez nem kellene különösebben meglepjen valakit, ha figyelembe vesszük azt, hogy van éppen elég dolguk a megyében és a városban. Kollegáimként nem úgy ismertem meg őket, hogy sokat beszélnek, inkább dolgoznak. Ez történt most is. Dolgoztak a megye és a város érdekében.
3. Ha a hallgatóság soraiban ülő újságíró figyelmesebben hallgatott volna akkor azt is meg tudta volna jegyezni, hogy a felszólalások kezdetén elhangzott egy megjegyzés és egy összehasonlítás. A következőkben röviden írásban is közlöm ezeket. A romániai oktatási rendszerrel nagy gondok vannak. Nem térek ki az iskolai oktatás gondjaira hanem a felsőfokú oktatás problémáit jelezném. Rengeteg egyetem működik az országban és az egyetemi képzés pénzcsinálási folyamattá vált. Vannak egyetemek ahol mindenki – megfelelő pénzösszeg ellenében – egyetemi oklevelet vásárolhat. Vannak egyetemek ahol mindenki elintézheti egyetemi oklevelét ha elég mennyiségű tyúkot, disznót, sajtot hord az oktatási intézmény alkalmazottjainak. EZ NEM A MI INTÉZMÉNYÜNK ESETE. A BBTE Közigazgatási tanszékén a hallgatók egyedüli elbírálási kritériuma a megszerzett tudás. Nálunk senki nem kapott jegyet pénzért vagy más szolgáltatásért. És ha ez netalán megtörtént, akkor a vétkes személy távozott intézményünktől. Nálunk tanulni kell, nem pénzt vagy disznót hordani a jegyekért! Ez nem ijesztgetés! Ez tény!
4. Tudatosan vagy nem de az is kimaradt a cikkből, hogy végzőseink nem csak a helyi közigazgatás szintjén voltak, vannak felelős beosztásban hanem, a bukaresti kormányzati körökben is értékelik munkájukat. Tették és teszik dolgukat nem csak saját karrierjük érdekében hanem közösségük hasznára is.
5. Bár Fazakas József főigazgató úr kihelyezett tagozatunkkal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseinek néhány tételével nem tudok egyetérteni, illetve vezetési elképzelései nem egyeznek meg az enyémekkel, ez még nem jelenti azt, hogy ellenségeskedés lenne a két tanszék vezetősége között! Az egyetemi autonómia és az egyetemi demokrácia lehetővé teszi a véleménykülönbséget és annak kinyilvánítását. És pont ez a szép a demokráciában: nem kell mindenkivel és mindenben egyetértened, és még sem történik semmi bajod!
6. Bár az egyetemi oktatás tömegoktatássá vált, egyetemünk és tanszékünk megpróbál továbbra is magasabb kritérium-rendszer szerint dolgozni. Pontosan ezért lehet, hogy mindenki előtt nyitva áll az ajtónk, de az a tény hogy valaki bejutott szakunkra még nem kezesség arra nézve, hogy el is végzi azt. Állami intézményként, ellentétben más egyetemekkel mi magyarul oktatunk és tandíjmentesen. Pontosan ezért engedhetjük meg magunknak, hogy csakis a tanulmányi eredményei alapján bíráljuk el a hallgatóinkat!
7. Gondolom senkinek nem kell elmagyarázni, hogy a nagy szavak mögött, melyeknek majd semmi közük a valósághoz, általában szürke hétköznapok állnak, tele munkával és megpróbáltatással. Ha az újságíró csakis nagy tervekről és rózsaszín világról szóló díszbeszámolókat akar hallani akkor többet ne jöjjön el hozzánk. Mi dolgozunk és nem a fellegekben járunk.
1. A Közigazgatási Tanszék tanévnyitója, igen, 15 perces késéssel kezdődött, de azt illene tudni egy egyetemet végzett személynek, hogy a 15 perces (egyetemi negyedóra) késlekedés majdnem kötelező érvénnyel bír, pontosan azért hogy a késésben lévők is be tudjanak érni az előadásra, előadásokra!
2. A tanévnyitóra a helyi előjárok is meg voltak híva, de azok más elfoglaltságukra hivatkozva még idejében visszamondták a meghívást. Ez nem kellene különösebben meglepjen valakit, ha figyelembe vesszük azt, hogy van éppen elég dolguk a megyében és a városban. Kollegáimként nem úgy ismertem meg őket, hogy sokat beszélnek, inkább dolgoznak. Ez történt most is. Dolgoztak a megye és a város érdekében.
3. Ha a hallgatóság soraiban ülő újságíró figyelmesebben hallgatott volna akkor azt is meg tudta volna jegyezni, hogy a felszólalások kezdetén elhangzott egy megjegyzés és egy összehasonlítás. A következőkben röviden írásban is közlöm ezeket. A romániai oktatási rendszerrel nagy gondok vannak. Nem térek ki az iskolai oktatás gondjaira hanem a felsőfokú oktatás problémáit jelezném. Rengeteg egyetem működik az országban és az egyetemi képzés pénzcsinálási folyamattá vált. Vannak egyetemek ahol mindenki – megfelelő pénzösszeg ellenében – egyetemi oklevelet vásárolhat. Vannak egyetemek ahol mindenki elintézheti egyetemi oklevelét ha elég mennyiségű tyúkot, disznót, sajtot hord az oktatási intézmény alkalmazottjainak. EZ NEM A MI INTÉZMÉNYÜNK ESETE. A BBTE Közigazgatási tanszékén a hallgatók egyedüli elbírálási kritériuma a megszerzett tudás. Nálunk senki nem kapott jegyet pénzért vagy más szolgáltatásért. És ha ez netalán megtörtént, akkor a vétkes személy távozott intézményünktől. Nálunk tanulni kell, nem pénzt vagy disznót hordani a jegyekért! Ez nem ijesztgetés! Ez tény!
4. Tudatosan vagy nem de az is kimaradt a cikkből, hogy végzőseink nem csak a helyi közigazgatás szintjén voltak, vannak felelős beosztásban hanem, a bukaresti kormányzati körökben is értékelik munkájukat. Tették és teszik dolgukat nem csak saját karrierjük érdekében hanem közösségük hasznára is.
5. Bár Fazakas József főigazgató úr kihelyezett tagozatunkkal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseinek néhány tételével nem tudok egyetérteni, illetve vezetési elképzelései nem egyeznek meg az enyémekkel, ez még nem jelenti azt, hogy ellenségeskedés lenne a két tanszék vezetősége között! Az egyetemi autonómia és az egyetemi demokrácia lehetővé teszi a véleménykülönbséget és annak kinyilvánítását. És pont ez a szép a demokráciában: nem kell mindenkivel és mindenben egyetértened, és még sem történik semmi bajod!
6. Bár az egyetemi oktatás tömegoktatássá vált, egyetemünk és tanszékünk megpróbál továbbra is magasabb kritérium-rendszer szerint dolgozni. Pontosan ezért lehet, hogy mindenki előtt nyitva áll az ajtónk, de az a tény hogy valaki bejutott szakunkra még nem kezesség arra nézve, hogy el is végzi azt. Állami intézményként, ellentétben más egyetemekkel mi magyarul oktatunk és tandíjmentesen. Pontosan ezért engedhetjük meg magunknak, hogy csakis a tanulmányi eredményei alapján bíráljuk el a hallgatóinkat!
7. Gondolom senkinek nem kell elmagyarázni, hogy a nagy szavak mögött, melyeknek majd semmi közük a valósághoz, általában szürke hétköznapok állnak, tele munkával és megpróbáltatással. Ha az újságíró csakis nagy tervekről és rózsaszín világról szóló díszbeszámolókat akar hallani akkor többet ne jöjjön el hozzánk. Mi dolgozunk és nem a fellegekben járunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)