2008. 10. 29.

Az elbocsátott egyetemi tanárokról

Aki nem tudná a nyár elején a BBTE vezetősége minden előzetes értesítés nélkül felbontotta munkaszerződését jó néhány kolozsvári egyetemi tanárnak. Köztük van a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék több tanára is: Péntek János, Cs. Gyímesi Éva, Szilágyi N. Sándor. Motivációja a BBTE-nek az volt, hogy az illető tanárok elérték a nyugdíjkorhatárt és menniük kell.
Jogos, mondaná egy kívülálló. „Belülállóként” más véleményem van.

A „személyi” megközelítés: mitől leszünk naggyá?
Három olyan emberről van szó akik az elmúlt 20 esztendőben (és nem csak) mást nem tettek mint végezték dolgukat egyetemi tanárként, gondolkodóként és közéleti személyiségként. Így válhattak az erdélyi magyar tudományosság XXI. századi alappilléreivé. Így lettek ők a NAGY ÖREGEK. Ifjú egyetemi hallgatóként nem értettem egyet velük. Nem is érthettem, hisz más generációhoz és más gondolkodási (divatos szóval) pattern-hez tartozom. De tudásukat, munkájukat és közösség-összetartó erejüket becsültem, becsülöm most is. Munkájuk és hozzáállásuk nélkül sokan nem biztos, hogy magyarként, oktatóként és kutatóként itt állnának ahol állnak. Beleértve engem is. Tanulni lehetett tőlük, és tanulni lehet most is.
Ezért nem értem, hogy miért kellett gyorsan és ukmukfukk távozniuk az egyetemről. Pontosabban tudom, hogy miért de ez még nem gátol meg abban, hogy feltegyem számomra (számunkra) teljesen jogos kérdést.

A „szervezeti” megközelítés: a modern humánerőforrás-menedzsment csapdái és a kontraszelekció.
Három doktorátusvezető egyetemi tanár távozott a BBTE-ről, anélkül, hogy az oktatói utánpótlás – ezen az oktatási szinten – megvalósult volna. Kik azok akik továbbviszik ennek a három embernek a munkásságát, nimbuszát, ami akarva – akaratlanul, kivetítődik arra a karra is ahol tanítottak több évtizeden keresztül? Kik lesznek azok az emberek, akik ezen a szinten folytatni tudják a munkát? Jogos tehát a kérdés: hogyan tovább? Az egyetem vezetőségének lehetősége volt (van), hogy ezt a három oktatót továbbra is megtartsa mint konzulens tanár. De nem tette! Miért? Nem-e pontosan az az emberi tartás, szakértelem és nimbusz okozta vesztüket, ami naggyá tette őket?

Az egész romániai társadalomra jellemzően, sajnos kezdjük újratermelni a totalitárius rezsim majd minden szabályát. Ez nem csak a politikai élet által befolyásolt intézményekre jellemző (minisztériumok, országos ügynökségek), hanem egyre több közintézményre is. A politikai rulett által kinevezett megválasztott kiskirályok irányítása alatt, a közszférában egyre kisseb hangsúlyt kap a szakértelem és az emberség, és egyre nagyobb teret hódít meg a magánérdek és a talpnyalás. Sajna, ha mostanság nem értesz egyet a vezetővel, vezetőséggel menned kell. És kik azok akinek menniük kell? Azok akik emberségesek, szaktudásuk és -tekintélyük van, hisz pont ezek azok a személyek akik veszélyeztetik a vezetőség hatalmát, szervezeti tekintélyét.
Tanulságként legyen két Murphy-törvény:
A szervezeti hatalmat mindenáron meg kell tartani!
A szervezetben ugyanúgy mint a szuper-inkompetenst, a szuper-kompetenst is kirúgják!

UI. Támogatom mindazon kezdeményezéseket amelyek volt egyetemi tanáraink, köztiszteletű nagyjaink visszajutását, visszajuttatását tűzi ki célul a romániai magyar felsőfokú oktatásba és kutatási életbe!

5 megjegyzés:

cstimea írta...

át NO COMMENT...sajnálatos hogy azonak kell menni akik tényleg felmutattak valamit és ami még sajnálatos hogy ki kerül a helyőkre...hát politika, politika...Szerintem ebben az országban a felsőoktatásban ez történik:
1. a tapasztalattal rendelkező idős de nem öreg tanárokat elküldik vagy demotiválják
2. olyan fiatalokat vesznek fel akiknek anyuka, apuka a rendszerben fel és lilla gözűk nincs a tanításhoz, tudományhoz
3. az olyan fiatalok akik elszántan tanítnának, dolgoznak ezért megutálják az egészet és elmenekülnek az országból, ki merre...
Hát ez van,lehetőség. Lehet jó lenne mindenkinek csomagolni:)és elmenni. De van valami ami itt tart Erdélyben, valami amit már Kölcsey is igy írt le
"Szép Erdély barna fürtű
Leánya, hű anyám,
Tekints az égi lakból
Még egyszer vissza rám.
Im elhagyott hazádon
Pusztúlat átka leng;
Erdély ledőlt, s fölötte
Fiad keserve zeng."
SZÉGYELHETIK MAGUKAT AZOK AKIK ALÁÍRTÁK A KOLOZSVÁRI TANÁROK ELBOCSÁTÁSÁT...
Enyi volt neked Erdély magyarság, lassan lassan megsemísűlünk...kövessük a Kárpáltaljai magyarságot, majd pár év múlva a mi gyermekein már csak románul fognak államvizsgázni:(( vagy kitudja még mi lesz ha igy haladnak a dolgok.
Minden tiszteletem a cikk írójának.
Tímea Szatmárnémetiből

KoborLo írta...

Alairok!!

Nem ismerem a kozszfera okkult szabalyait, nem ismerem a politikum mar-mar kejesen perverz jatszmait.. en a "masik oldal"rol kozelitek.

Az allitas miszerint eme, "cifra, uj vilag" nagy leptekkel elkezdett visszarendezodni, az elmult rendszer semajara, tanusitom, igaz a maganszferaban is. Uristen! Konyorgom! Mirol is beszelunk? Ott ahol a versenykepesseg, tartas, szakertelem kellenenek kormanyzo eronek lenni? Igen, meglepodessel vettem tudomasul, fontosabbak lesznek a fent emlitetteknel (es pontosan a vezetok tamogatasaval), olyan "kvalitasok" mint: kepmutatas, kozepszeruseg, "laasa maa ca merge"-izmus, hazugsag, hisz ezek amik sikerrel biztosithatjak a szervezeti konszenzust.

Van egy allitas miszerint, ha mi ketten tokeletesen egyetertunk, csupan azt jelzi, hogy kettonk kozul csak egyikunk gondolkozik.
Manapsag.. jobb, tobb, kell a garancia, hogy a "szervezet" nem rosszul, nem jol, de MUKODIK. Nem, a gondolkodas nem nyero. Bomlaszt, zavar, kenyelmetlen.

Udv,
eSJe

KoborLo írta...

PS
Minthogy nincs hova, meltato vagy elmarasztalo szavakat tuzni a profilrol, ime igy inkabb postscriptum gyanant - javaslat! AZ oldal megfeleloen egyszeru-elegans, de a komment zonat kisse kicsit atpofozhatna szelesebbre a tanaarrur, hogy olvashatobb legyen.
Osszeben mint mondtam jo.

Motto helyett:
http://www.simplemoment.com/design/index.php?galID=4&picID=5

Unknown írta...

Kedves Lóri! Az egész sokkal árnyaltabb, mint ahogy bemutatod. Nem beszélve arról, hogy Szilágyi N. Sándort senki sem bocsátotta el, még mindig a Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék vezetője. Tehát arra kérlek, hogy mielőtt bármit is "papírra" vetsz, az illetékeseket kérdezd. És a pakliban az is benne van, hogy nemcsak a magyar konzultáns professzorokról van szó, hanem a románokról is. Illetve senki sem vonta meg tőlük azt a jogot, hogy továbbra is doktori hallgatóik legyenek, dolgozatokat vezessenek. Nem beszélve arról, hogy az őszi felvételin ők is vettek fel új hallgatókat. A konzultáns professzori címűket vonták meg, ami a lehető legnagyobb tiszteletlenség és az érintettek megalázása. Természetesen senki sem ért egyet sem a három magyar tanszéken, sem a karon ezzel, sőt... De félretájékoztatni a közvéleményt!! Hát ...
Fazakas Emese

Jánó Árpád írta...

Csak igy tovább kedves barátom, tisztelt tanár úr! Mindig is a legkönyebb szorult helyzetben - ha az van - elbocsájtani valakit, mint az értékeit máshol kamatoztatva, tovább promoválni. Én sem értek egyet magyar tanárjaink elbocsájtásával, de reménykedem hogy "méltó" környezetben folytathassák azon tevékenységüket amihez a legjobban értenek, azt a hivatást amivel Isten megáldotta őket. Értékeket és az épitő munkát értékelni kell, de ha már erre sem vagyunk képesek...

Tanár úr! Gratula a bloghoz, várjuk további irásait. Tisztelettel.